Amikor az egészség szóba kerül, az egyik leginkább kihangsúlyozott teendő az egészséges táplálkozás bevezetése a mindennapokba.
De mit is jelent pontosan az egészséges táplálkozás? Minden embernek ugyan azt? Vagy vannak egyéni eltérések?
Vannak ugyan alapvető igazságok a táplálkozás tudományában, azonban minden szervezet, így emésztőrendszer is egyéni eltéréseket mutathat.
Ahhoz, hogy a táplálkozás minden egyes apró részlete az igényeknek megfelelő legyen, érdemes szakember által összeállított, az egyedi vonásokhoz igazodó étrendet követni.
Ez leginkább azoknak fontos, akik valamilyen emésztőrendszeri problémával rendelkeznek, vagy csak úgy sejtik, hogy rossz közérzetük, hirtelen súlygyarapodásuk, bőr problémáik vagy hajhullásuk hátterében egy ilyen rendellenesség állhat.
Az emésztőrendszer az egyik legfontosabb szervrendszer testünkben, és itt található nem mellesleg az immunrendszer 60 %-a is.
Nem mehetünk el tehát amellett, hogy megfelelően rendben tartsuk emésztésünket és felderítsük az esetlegesen már kialakult, vagy kialakulóban lévő problémákat.
Sok féle gond merülhet fel az emésztésben, melyek jelei sokszor nem is helyben mutatkoznak.
Nem ritka, hogy emésztőrendszeri eltérések jeleként a tünetek például a bőrön, ekcéma vagy kiütés formájában mutatkoznak meg, hajhullás jelentkezik, vagy indokolatlan súlygyarapodás lép fel.
A legjobb módszer az emésztőrendszer állapotának feltárására, ha holisztikus szemlélettel közelítjük meg a kérdést.
Amikor ezt egy laborvizsgálattal is alátámasztva már sikerült átlátni az aktuális állapotot és fény derült az esetleges eltérésekre, pontos diéta beállításával, természetes táplálékkiegészítőkkel az egészséges állapot a legtöbbször visszaállítható.
Talán a hiúság a legnagyobb mozgató rugója annak, hogy valaki alaposan utánajárjon emésztőrendszere állapotának. Ugyanakkor testünk jelzéseire minden esetben érdemes különösen nagy figyelmet fordítani.
A nagyobb problémák, visszafordíthatatlan károsodások szinte mindegyike hatékonyan megelőzhető, ha időben észrevesszük a jeleket, és nem csak elnyomjuk, hanem valóban kezeljük is azokat.
Hová fordulhat az, aki szeretné megvizsgáltatni emésztőrendszerét és szívesen fogadná egy valódi szakértő tanácsait?

A Natur-Med egészség központ több, mint 20 éve áll az egészségmegőrzés és visszaállítás szolgálatában, páciensek ezreinek segítettek már itt visszanyerni optimális egészségügyi egyensúlyukat.
Rónay Barbara, a központ szakmai vezetője nem csak rendkívül felkészült és tapasztalt dietetikus és táplálkozási tanácsadó, de hormontanácsadóként is praktizál, így komplex képet lát a rendellenesen működő szervezetek esetében.
Ennek köszönhetően pedig a kezeléseket is jóval pontosabban tudja összeállítani, aminek végeredménye képpen szinte minden esetben bekövetkezik az elvárt állapot javulás.
Pácienseinek életminőségjavulása motiválja a fejlődésre, és arra, hogy minden nap a lehető legjobbat adja magából a kiváló szakember.
Mivel az emésztési nehézségek és problémák legtöbbször akkor kerülnek előtérbe, ha valakinek komoly tünetei, fájdalmai vannak, vagy éppen nagy fokú túlsúllyal gyarapodott, a kezelés fontossága ilyenkor már elvitathatatlan.
De fény derülhet ilyen módon táplálékérzékenységre, hormonális problémákra vagy immunrendszeri problémákra is egyaránt.

Ha számodra is fontos az egészséged és szeretnél normál módon, komplikációktól és félelmektől mentesen és boldogan, minőségi életet élni, keresd fel a Natur-Med központban Rónay Barbarát!
Egy alapos állapotfelmérést követően a kezelési struktúra magában foglalja a teljes életmódváltást, személyre szabott étrendet, a szükséges táplálékkiegészítők megállapítását és a mindig fontos mozgásszükséglet meghatározását egyaránt.
Komplex csomagokat is igénybe vehetsz egészséged érdekében.
Ne késlekedj, vedd fel a kapcsolatot Barbarával a natur-med.hu vagy a ronaybarbara.hu weboldalakon található elérhetőségeken és kérj időpontot az első állapotfelmérésre.
A központ rendelői a 2. kerületben illetve Szigetszentmiklóson találhatók.
One Comment on “Az vagyok, amit megeszem! Fókuszban az emésztőrendszer”